Outfit

Dubai & Abu Dhabi

Télből a nyárba gyerkőccel

Remélem felkészültetek a rengeteg outfit inspirációs és városnézős fotóra. 🙂

Szóval szerettünk volna lelépni a hideg elől egy kicsit. Ami biztos volt, hogy olyan helyre, ahol 20 foknál melegebb van és vihetjük a kisasszonyt is magunkkal. Mivel még csak egyszer ült repülőn, tavaly a máltai utazásnál, nem akartunk volna egyből egy Budapest-Miami útvonalat megtenni vele, mert nem egy tej megalszik a szájában típusú gyerkőc ő.  Na jó, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor én nagyon szerettem volna, de apa nem engedett belőle, tudta, hogy durva kínzás lenne az nekünk, meg főleg a többi utasnak. Végül is örülök neki, hogy hagytam magam befolyásolni, mert igaza lett! (Persze, ezt neki sosem fogom bevallani 🙂 ) Dubai-ban voltunk már 2014-ben, de úgy voltunk vele, hogy biztosan nem láttunk mindent abban az 1 hétben, így azokat bepótoljuk most. Nem a tengerparton fekvős család vagyunk, vagyis apa az lenne, de én fél nap után megőrölök a semmittevésben (apa örömére 😀 ), szükségem van az impulzusokra, és erre nagyon alkalmas ez a nyüzsgő város.

Én naív anyuka, azt gondoltam, hogy szuper lesz mindkét utazásnál pont alvásidőben repülni, maximum a kezem zsibbad el, ahogy tartom a fejét. Na igen…hát oda fele aludt mondjuk 2 órát, de borzalmasan nehéz elalvás volt. Előtte 5x felszántottuk a gép utasait a folyosón, Léna örült módon, én pedig sűrű elnézéseket kérve közben 😀 . Majd végre sikerült zsibbadó kézzel tartani a fejét és mozdulatlanul ülni 2 óra 20 percet, hát így még nem vártam ébredést, mint akkor. Visszafele borzalmasabb volt, éjszaka szálltunk fel,10-kor. Egész délután altattam Lénát a szállodában, hogy aludja ki magát rendesen, majd este 10 fele elaludhat a gépen. Ebből az lett, hogy 3 órán keresztül ültem az alvó édesapja mellett a besötétített szálloda szobában, a kis zsivány meg játszott a kiságyában a duplo figuráival nevetgélve. Majd mikor fél7-re lementünk a szálloda elé a transzferhez, a kezembe bealudt. Ott kezdődött a kálváriánk! Nos, Őnagysága úgy gondolta, hogy végig alszik a gép beszállásáig, igen…a szállodától aludt egészen a gép ajtajáig. Mai napig nem értem hogyan?! Tudtam, hogy itt végünk! A gépen mesenézés, könyvolvasások megunása után jöttek a hisztik, ezt főleg a lábunknál fekve produkálta. Ennek kicsit örültem is, mert az ülések tompították a hisztiző hanghatásokat. 🙂 Természetesen az utolsó fél órában aludt be, mikor máskor tette volna?!…itt jött a kálváriánk kiteljesedése. A biztonsági öv bekötésénél felébredt, mint egy mérges szurikáta, akit nem hagynak pihenni és jött a keserves sírás a fáradtságtól, ezt egészen leszállásig prpodukálta. Kellemes 10 percünk volt, meg kell hagyni, és nem csak nekünk, hanem úgy az egész gépnek. A gyerekesek természetesen megértéssel nyugtázták, szerencsére sok volt belőlük a gépen. Akik meg esetleg csúnyán mertek nézni, csak annyit mondtam: lesz még Nektek is gyereketek, vagy lehet ezek után még sem! 😀

Egy +tipp: ha 2 évesnél kisebb gyerkőccel mentek Wizzair-rel, akkor az öletekben utazhat. Ha vesztek helyjegyet, mindenképpen az egyik az ablak mellé, a másik pedig a folyosó mellé szóljon, kihagyva a középső ülést. Nagyon ritka esetben ültetnek oda bárkit is, olyannal még nem is találkoztam. Így igazából ingyen van + 1 helyetek, ahol aludhat, játszhat a baba és sokkal komfortosabb is. Bár rajtunk visszafele nem segített ez sem már 😀

A szállásunk a Hotel Atana 4 csillagos szálloda volt (amit bookingon foglaltam), amiben volt gyerekmegőrző és játszóház egyben. Mi az őrzés részét nem használtuk ki, de ha nagyobb lett volna Léna, akkor biztosan. Ár-érték arányban tökéletesen megfelelt minden elvárásunknak ez a szállás. Szuper volt, hogy közel volt minden. Ráadásul ingyen transzfereket biztosít a város különböző pontjaira, amit mi ugyan nem használtunk ki, inkább taxiztunk, mert Lénával egyszerűbbnek tűnt. A kisasszony a végére már olyan ügyesen szállt be és szállt ki, mintha mindig gyerekülés nélkül közlekedne. Persze az elején folyton előre akart mászni, ezt a taxisok többsége szuperül kezelte, amit én természetesen nehezebben, mert nem engedtem, volt is hiszti belőle. Lénánál egy módszer jön be a hiszti kezelésére, mégpedig az, hogy nem foglalkozunk vele. Nem nézünk rá, nem szólunk hozzá. Az út során végig ezt a megoldást alkalmaztuk és szerencsére bejött. Párszor pár helyen lefeküdt a hisztivel a földre, de 1 percig tarthatott csak.

Taxik egyébként mindig mindenhol vannak, gyorsak, megbízhatóak, pontosak és nem drágák. Szerintem a legjobb módja a közlekedésnek ott.

Minden utazásnál fontosnak tartom, hogy aktívan kitöltsük a szabadidőnket, hiszen azért utazunk el messzire, hogy lássunk, tapasztaljunk, élményeket gyűjtsünk, megismerjük a helyi kultúrát, történelmet és szép emlékeket vigyünk haza. A családból sokan mondták, hogy ne vigyük Lénát, hiszen úgy sem fog emlékezni rá, csak nyűg lesz neki és nekünk is. Én ezt nem így gondolom, persze nehézkesebb vele minden, mint volt annak idején kettesben. Viszont egy család vagyunk és miatta vagyunk egy család, így hozzánk tartozik. Ő valóban nem fog rá emlékezni, viszont mi igen, és ez legalább olyan fontos. Öröm volt látni, ahogy szaladgált a Marina partszakaszon, ahogy élvezte a februári fürdőzést, ahogy játszott a meleg homokban, ahogy megfigyelte a helyi lakosok öltözködését, ahogy barátkozott a taxisokkal, szállodai alkalmazottakkal. Azt sem bánom, hogy tapasztal, szokja az utazós helyzeteket. Vallom, hogy minél előbb szoktatjuk dolgokhoz, annál könnyebb lesz vele/neki/nekünk később.

Természetesen babakocsi nélkül sehova nem mentünk, hiszen Léna 1 pillanat alatt életveszélyessé válik, vannak helyzetek, mikor a legjobb helye a kocsiban van, bekötve. Másrészt a délutáni alvásokat ott oldottuk meg, miközben sétáltunk, ebédeltünk, kávéztunk, várost néztünk.

Első nap a Marina partot néztük meg, ami szuper egy izgő-mozgó gyerkőccel, mert semmi baj nem érheti rohangálás közben. Léna nagyon élvezte. Be is aludt a kellemes levegőn, majd bementünk vásárolni a Marina Mall-ba, ami sokkal jobb, mint a Dubai Mall. Kisebb, jobban átlátható, van benne minden, amire szüksége lehet az embernek, pl. játszóház szakemberekkel, akik foglalkoznak a gyerekekkel, míg te vásárolsz. Mi ezt Léna kora miatt nem próbáltuk ki, csak úgy, hogy ott voltunk mi is. Majd elmentünk a Burj Khalifa-hoz, ahol megnéztük az esti szökőkút játékokat. A kisasszonynak találtunk ott egy szuper játszóteret, így ő is boldog volt.

Második nap elmentünk a kedvenc helyemre, a Madinat Jumeirah-hoz, ami még mindig gyönyörű. Ott végig babakocsiban ült Léna, hiszen semmi nem volt a járda és a víz között, ami visszatartotta volna őt attól, hogy belemenjen és márpedig ő bele is ment volna, ha tehette volna. 😀 Muszáj volt elvonni a figyelmét a vízről, amit fagyival és mesenézéssel igyekeztünk. Jaj igen, a tablet mindig nálunk volt, joker kártyaként. Nagyon sokszor hasznát is vettük. Mindenképp úgy menjetek oda, hogy van időtők leülni valamelyik taverna-ba egy kávéra, sütire, esetleg egy ebédre. Nagyon hangulatos hely, nem szabad kihagyni! Onnan pedig egyenesen a Burj Khalifa-hoz mentünk, mert fél2-re volt előre megvásárolt jegyünk a 124 és 125-ik emeletre.  Ott a sorban kaptam egy enyhe agyvérzést, mikor közölte az őr, hogy a babakocsit tegyük le a megőrzőbe. Tudtam, hogy itt végünk, hiszen Lénával babakocsi nélkül ( min. fél óra míg felérünk) kész őrület lesz. Itt vettem elő a a Kiddiez pillangós hátizsákját, aminek a fogójánál egy „póráz” szerűség található. Tudom, hogy ez nagyon megosztó a mai világban, de az, akinek nyugodt gyereke van, higyje el, a legbiztonságosabb találmány olyan családok számára, ahol a gyerkőc zsigereibe bolhák élnek és soha meg nem állnak: pattognak, ide-oda futnak, minden vezényszó ellenére.(ezen vitatkozhatunk, hogy ez az elrontott nevelés vagy tényleg személyiségfüggő, szerintem az utóbbi ). Léna gondolkodás nélkül elszalad, úgy hogy hátra sem néz, na ezt egy Dubai Mall-ban kivitelezni életveszély, hiszen én magam sem tudom ott kiismerni a dolgokat, hiába jártam már ott. Kaptam egy negatív üzenetet, meg másik pozitív 10-et, ahol megkérdezték hol vettem 😀  Szóval visszatérve a Burj Khalifa-hoz, nagy nehezen feljutottunk, sok türelem és egy erős hát kellett hozzá, mert Léna csak nekem engedi, hogy cipeljem. Fent pedig nagyon aranyos volt, tényleg elcsodálkozott a magasságon, nézett lefelé, próbálta kidugni a kezét, nyalogatta az üveget 😀 . Persze ez kb. 3 percig tartó nyugalom volt, utána folytatódott a folytonos rohangálás. Felmentünk a 125.emeltre, ahol leheveredtünk a babzsákokra, Lénának mesét kapcsoltunk, mi pedig mellé kuporodtunk és gyönyőrködtunk a kilátásban. Bármennyit ott tartózkodhatunk egyébként, sokan laptopokkal ültek az ablakokban, mert ingyenes wifi is található ott fent.

Mindenképpen szerettem volna elmenni egy fakultatív Abu Dhabi kirándulásra is. Léna miatt privát utazást választottunk, ami nagyon jó ötlet volt. Mi a www.dubaiprogramok.com céggel utaztunk a mecsethez és a fővárosba, ezek mellett pedig velük intéztük a transzfert is. Megbízhatóak, korrektek, naprakészek és nagyon segítőkészek, csak ajánlani tudom Őket.

1 nap lementünk a strandra is, a Marina Beach-re, pont jó napot választottunk ki, mert izzasztó meleg volt. A víz kb. 25 fok volt, így órákat azért nem mártoztunk meg benne, de Léna imádta. Itt fontos megemlítenem, hogy december-január-február Dubaiban még nem a nyaralós meleg, inkább a kirándulós,városnézős az időjárás. Sokan mondják, hogy decemberben is lehet fürdeni, igen lehet, csak nem lesz kellemes! Ezt az idegenvezetőnk is megerősítette, aki 2 éve ott él, hogy ha nyaralni szeretnénk akkor március, április, május eleje, szeptember, október és még esetleg november a legalkalmasabb a fürdőzésre/nyaralásra. Február szeszélyes, volt eső, szél, izzasztó meleg is azon a héten, mikor voltunk.

Van egy hely Dubai-ban, ami meseszép, még is kevés magyar turistát látunk oda ellátogatni. Ez a Miracle Garden. Egy virágoskert, ami tökéletes a kikapcsolódásra, pihenésre, sétálásra. A helyi kisiskolások is ott bandáztak suli után. Aki szereti a virágokat és szeret fotózni, annak ez a mennyország. Fontos viszont, hogy kb. májusig tart nyitva, mert utána a nagy meleget már nem bírják a növények sem. De beszéljenek inkább a képek:

Összességében remek nyaralás volt. Fáradtan ugyan, de feltöltődve szuper emlékekkel jöttünk haza. Lénával együtt nagyon jól éreztük magunkat. Szívből ajánlom családoknak a helyet, hiszen minden van, amire csak szükség lehet. Az üzletekben is minden megtalálható, ami otthon, sőt…Fejlettebbek, mint mi, minden szempontból, szinte nem is kell semmit vinni itthonról. Lénának mézédes gyümölcsöket tudtunk adni, ami nagyon jólesett így februárban mindannyiunknak. Nagyon gyerekcentrikusak, szinte mindenhol volt kedves szó hozzánk. Ha egy nagyon jó kis étterembe szeretnétek beülni, akkor próbáljátok ki a Marina Mall-ban a Shakespeare kévézót imádtam a hangulatát és finom ételeket ettünk ott. A Burj Khalifa-ba mindenképp ajánlatos előre megvenni a jegyet és ha tehetitek hétköznap menjetek fel, mert sokkal kevesebben vannak. Abu Dhabi-t se hagyjátok ki, gyönyörű a mecset és az Emirates Palace, ahol aranyporos kávét ihattok. Ha szeretnétek apának is kedvezni, akkor elmehettek a Ferrari parkba is, ahol a világ leggyorsabb hullámvasútja van a forma1-es pálya mellett. Mi azt 2014-ben kipróbáltuk, hát durva volt, az arcunk eltorzult a gyorsaságtól. 🙂 Léna még kicsi volt hozzá, így most nem mentünk el, de 4 éve az Atlantis csúszdaparkban is voltunk, azt sem szabad kihagyni, mindenképp visszamegyünk majd, mikor Léna nagyobb lesz.
Az öltözködésről még annyit, hogy én mindig figyelembe veszem a helyi kultúra szokásait. Próbáltam nem kihívó ruhákat felvenni, bá amúgy sem vagyok az a fajta, de mindig volt nálam farmerkabi, hogy ha olyan helyre megyünk, takarjam, amit kell.

Más információ most nem jut eszembe, így jöjjenek a hátralévő fotók és kérdezhettek nyugodtan is.

Köszönöm, hogy itt voltatok és elolvastátok, remélem segítségetekre voltak a leírtak! <3


Valentin napi inspiráció

“Vágy, élet és sugár a lelkünk.
És utunk mégis koldus-út,
Jogunk van minden fényességhez,
Amit az élet adni tud.” ( Ady Endre )

 

Fotó: Kollarik Ágnes

Táska: Parfois

Kabát: Mohito

Sapka: H&M

Nadrág: Pull&Bear

Blúz:H&M

Cipő: Tommy Hilfiger

Napszemüveg: Prada


Januári tavasz

Kellemes az idei tél, aminek én hihetetlenül örülök. Kevés hónap nem hiányozna ennyire a naptárból nekem, mint a január. Szerencsénk van, hogy viszonylag sok napsütés jut és kevés fagy, így hordhatóak  pl. szoknyák, micsoda mázli…:D Szeretem a pörgős, térdig érő, a vonalú fazonokat.  Ez a szett anyukakánt is megállja a helyét, szívesen öltözködöm így akkor is, ha Lénával megyünk valamerre (természetesen itt nem a játszótérre gondolok, oda én is egy egyszerű farmer-pulcsi kombót választok 🙂 ). Kipróbáltam a közös sétát is benne, a cipő olyan kényelmes, hogy még futni is öröm volt benne Léna után, a szoknyát a szél úgy vitte, ahogy csak a filmekben. Tuti gyerekbarát, csak egy kicsit idétlenül mutathattam, ahogy szeltem az Arany János utcát egy villámlábú után. 🙂

Egy melegítő pulcsit választottam a szoknyához, legalább valami sportos került a rendszerbe, amihez egy magas, vastagabb talpú, nőies bakancsot húztam. A melegítőpulcsira visszatérve: remek darab arra, hogy nőies vonallal vegyítsük, bátran próbáljátok ki! 😉
Többféle kabáttal is kombináltam, hozzám talán a fekete áll közelebb, letisztultabb hatást ad. Kalapokról sajnos nagyon leszoktam a kisasszony miatt, mert már annak is örülök, ha a napszemüveget a fejemen hagyja, a kalappal már nem merek kockáztatni! 🙂

Fotó: Kollarik Ágnes 

Pulcsi: Stradivarius

Szoknya: Reserved

Kabát: Zara

Szőrmekabát: Orsay

Bakancs: Tommy Hilfiger

Táska: Love Moschino

Kalap: H&M


Ünnepi outfit inspirációk

Az ünnepekre egyáltalán nem olyan könnyű készülni ruhaügyileg, mint ahogy azt gondolnánk, főleg ha még anyák is vagyunk. Legyen kényelmes, de csinos, elég elegáns a karácsonyhoz, de még se hasonlítson színházi jelmezhez. Most mutatok Nektek pár ötletet, ami nem szokványos, nem is egyszerű, ellenben olyan mint én, és remélem Ti is tudtok vele azonosulni.

Lesznek elegáns összeállítások és otthoni kényelmesek is. Ahány ház, annyi féle karácsony… Inspirációra fel! 🙂

Az első szett egy csupa fehér összeállítás, ahová egy nyári csipke szoknyám használtam fel, egy gyöngyös pulcsival és a piros csizmámmal. Nagy rajongója vagyok a gyöngyöknek, visszafogottan nőiesek, ellenben a kövekkel amik sokszor túlzóan csillognak már és ezzel kissé gagyi hatást keltenek (legalábbis bennem 🙂 ).  Szóval ha elkezdenétek vásárolgatni magatoknak eszeveszett módon, akkor STOP!, hiszen rengeteg dolgot használhatunk fel a már meglévő ruháinkból karácsonykor, és tökjó, hogy ezzel spórolhatunk is. Jöhet minden ami csipkés, plisszírozott, gyöngyös, habos-babos, tüllös, a vonalú, midi, maxi igazából tényleg bármi, amihez tudtok párosítani egy blúzt vagy elegánsabb pulcsit.

Szoknya: H&M
Pulcsi: Orsay
Cipő: Deichmann

Fotó: Jánossy Noémi

Nincs karácsony tüll nélkül!

Szerintem ahogy minden lány, én is imádom ezeket a habos-babos tüll anyagokat, természetesen már a felnőtt változatát azoknak, amikért kislány koromban rajongtam. Rengeteg féleképpen használható ki, pulcsival, trikóval, blúzzal, pólóval, amivel csak akarjuk. Mindig igyekszem variálni a lehetőségeket, most igazából egy teljesen hétköznapi piros-fekete kockás inget választottam a fekete szoknyámhoz. Az alsórész megadja a szett ünnepi hangulatát, de a felsővel még is egy könnyed outfit-et kapunk, ami csodásan mutathat egy december 25-ei vacsorán pl.

Szoknya: Zenda
Ing: Ralp Lauren

Fotó: Jánossy Noémi

Mind közül ez a kedvenc összeállításom!
Tavaly Szenteste viseltem, kényelmes, ünnepi, laza és nagyon karácsonyi. A norvégminta nagy kedvelője vagyok. Alig várom a decembert minden évben, hogy viselhessem ezeket a felsőimet.  A piros-fehér egy igazi klasszikus ebben a hónapban,így viseljük bátran, nem nyúlhatunk mellé vele!

Szoknya: Dolly
Felső: New Yorker

Fotó: Kollarik Ágnes

Ez a szett már egy kicsit különlegesebb viselet, mint az előzőek. Fekete tüllhöz választottam egy nagyon régi turkálós ruhámat, ami nem hosszabb, mint a szoknya, így felsőként is szuperül használható. A fejdísz csak ráadás, és itthonra én sem venném fel, de biztosan vannak családok, akik nagyobb összejöveteleket csinálnak ilyenkor…  😉

Felső/ruha: Háda
Szoknya: Dolly
Cipő: Deichmann

Fotó: Kollarik Ágnes

Kis feketéje mindenkinek van! Ez az a klasszikus ruhadarab, amiből elég ha egyszer választunk egy jót és az hosszú évekig kiszolgál minket.

Ruha & cipő: Zee Lane

Fotó: Kollarik Ágnes

Egy jól megválasztott maxiruha is szuper választás lehet az ünnepekre. Szeretem az olyan ruhákat, amikre feltétlenül igaz, hogy a kevesebb néha több. A hátkivágása egyszerűen tökéletes!

Ruha: Zee Lane

Fotó: Kollarik Ágnes

Könnyedén választok ünnepekre kockás ingeket, mint pl. itt is. 26-án ezt a szettet fogom választani a vacsorához. Mi egy olyan család vagyunk, akik mind a három nap felöltöznek csinosan, azt hiszem már ezt imádtam kislány koromban is a karácsonyban. 🙂

Ing: H&M
Szoknya: Dolly
Pelerin: Zara

Fotó: Kollarik Ágnes

Ebben az összeállításban is az elegancia dominál. A tüll, a szőrme, a fekete klasszikus luxusa és a piros csábítása tökéletes összhangot ad.

Szoknya: Dolly
Felsők: H&M
Cipő: Deichmann

Fotó: Kollarik Ágnes

Kiegészítőkben ilyenkor jöhetnek az arany-ezüst színű ékszerek, cipők. Nagyon szépen mutat egy visszafogottabb ruhához egy csillogó cipő, vagy feltünűbb ékszer. Amit én ilyenkor betartok az az, hogy a ruha ilyenkor ne csillogjon(majd szilveszterkor), de kiegészítőkben lehetek bátor.

Ha pedig úgy dönttötök, hogy még is vásárolni szeretnétek ünnepi szetteket, akkor én ezeket a webshopokat ajánlom 😉

Mohito

Fashion Days

H&M

Reserved

Answear

Mango outlet

Zara

Massimo Dutti

Promod


Novemberi outfit

Rohamosan megyünk bele a télbe, aminek 1 felől örülök,hiszen imádom az ünnepeket, na meg a születésnapom is ott van, de másfelől pedig nem szeretem a hideget, a fagyokat, a rövid nappalokat. Bár idén reménykedem, hogy Lénával már fogjuk tudni élvezni a havat (már ha lesz hó, én nagyon remélem, hogy fogunk tudni szánkózni.). Hamarosan itt lesznek az ünnepeket, tudjátok mit fogtok ajándékozni szeretteiteknek? Ha nem, akkor a cikk végén ajánlok Nektek egy tuti tippet! 😉

November vége felé, egy búcsú őszi szettel készültem, ahol ballonkabátot és a kedvenc ruhafazonom viselem, az ingruhát. Ezt a szettet 2 féle cipővel is feldobtam, egy Desigual gumicsizmával, mert vallom, a gumicsizma is lehet nőies viselet a minden napokban. Természetesen ezalatt nem arra kell gondolni, hogy egy tárgyalásra abban mennék, de az utcára szívesen hordom egy ruhával. A másik pedig egy nagyon elegáns Ted Baker sportcipő, ami nagy szerelem lett nálam. Nőies vonásai engem teljesen megfogtak. Nem szeretem túlzottan a vastag talpú cipőket, sokkal kecsesebbek női lábon a finomabb kontúrú lábbelik. Célom mindig az, hogy kihozni minden évszakból és ruhatípusból a nőies vonásokat.
A ballonkabát jolly joker minden gardróbban, akár örök darab is lehet, rengeteg helyzetben, és helyre felvehetjük, sosem lógunk ki vele egy eseményről sem. A szetthez egy klasszikus fekete táskát választottam, ami nagyon célszerű egy nagyvárosi nőnek, pláne ha az a nő még anyuka is. Nem nagyon járok már többféle táskával, ha Léna velem van. Igyekszem olyan táskákat vásárolni, amibe az ő dolgai is beleférnek. Ez a Guess táska pont egy ilyen darab, kényelmesen elfért 2 db pelenka, a cumisüvege és még váltóruha is, na meg az én pipere dolgaim és pénztárcám is.

Jöjjön a tippem, ahol nemcsak a családtagjaitokat/barátaitokat lephetitek meg, hanem magatokat is! A Fashion Days-en november 23-án este elindul az év legnagyobb akciója a Black Friday, ahol minden terméket akciós áron tudtok megvásárolni. Az én kedvencem márkáim között is remek kedvezményekkel fogtok találkozni, mint pl. a Guess, Next, Furla, Adidas stb. Én már alig várom! ( bár erről szerintem a párom véleménye egész más, de majd nézek neki is valami meglepit, amitől megenyhül. 😀 )
Az akciókról már applikáción keresztül is értesülhettek, sőt hamarabb is, ha letöltitek a programot. (ha bejelentkezel és beállítod az értesítéseket, akkor garantáltan az elsők között értesülsz majd a kezdési időpontról).  Az akció időtartama november 26-ig tart. Mentsétek már el most azokat a termékeket az applikáció segítségével, amiket szeretnétek megvásárolni kedvezményesen. Szerintem ez egy remek ötlet, hogy nem kell folyton visszakeresgélni. Új márkákkal is fogunk találkozni a webshopban, mint pl. a Jimmy Choo és a Prada. Azt hiszem, előre hozom magamnak a születésnapom!  —-> http://bit.ly/2iXfu7g

Fotó: Kollarik Ágnes 

Ruha: Guess

Gumicsizma: Desigual

Sportcipő: Ted Baker

Táska: Guess


Belgiumi látogatás

Egy igazi kis ékszerdoboz – Brugge

Az utazások szerelmese vagyok, jó pár utazós poszttal tartozom még Nektek és a weboldalamnak. Csak időt kell találnom a fotók átnézéséhez, és a hozzá tartozó szövegek elkészítéséhez. Attól félek sosem lesz ennyi szabadidőm… 🙂

November közepén pár napot Belgiumban töltöttünk, azon belül is az 1128-ban alapított Brugge-ben, melynek óvárosa , UNESCO világörökség része.
Mióta az eszemet tudom, lételemem az utazás, főleg a városnézések kötnek le igazán. Szeretem látni, amit annak idején emberek alkottak, az épületeket melyekben több száz évvel ezelőtt már laktak. Nagyon jó érzéssel tölt el bejárni az utcákat, amiknek egykor macskakövein lovaskocsik jártak. Szeretem a régi építészetet, az óvárosokat, az ódon ajtókat és még a régi temetőkbe is szívesen térek be pár percre. Brugge ezeknek az „elvárásaimnak” mind megfelelt.  1,5 napunk volt erre a kis ékszerdobozra, ami sajnos nem volt elég. Úgy terveztem, hogy most egy kisebb, gyors látogatás keretein belül nézem meg, majd aztán valamelyik tavasszal visszatérek. Kényelmesen sétálgattunk, bejártuk az utcákat, beültünk 1-1 kávéra délután, reggel pedig kényelmesen megreggeliztünk egy hangulatos kávézóban. Próbáltunk együtt lélegezni a várossal, felvenni a ritmust. Az időjárás elég komor volt sajnos, de ez várható volt novemberben. Az emberek viszont kedvesek és vidámak. (amihez sajnos itthon annyira nem vagyunk hozzászokva) Mikor eltévedtünk és a telefonjaink lemerültek természetesen 😀 , mindenki próbált nekünk segíteni, hol jó, hol kevésbé jó angollal. Taxit ne is keressetek a városban, mert ritka, mint a fehér holló. Ez igaz a reptérre is. Hívásra jönnek csak, de természetesen egy turista hol tudná a brugge-i taxitársaságok telefonszámait?! Sehol! Szóval az első esténk elég kalandosra sikeredetett, én már képzeletben megágyaztam magamnak a buszpályaudvaron.

A szállásunk a Hotel Montovani-ban volt, amit a Bookingon foglaltam. Hangulatos kis hotel a belváros közelében, egy csendes kis utcában. Ár-érték arányban teljesen megfelelt erre a 2 napra. Brugge-be eljutni nem nehéz a repülőtérről, bár mi kissé megbonyolítottuk, mert taxiztunk , majd  vonatoztunk Brüsszelből, de ez egy teljesen felesleges lépés volt, mind időben és mind anyagiakban. 😀  A legkönnyebb és legköltséghatékonyabb módja az, ha  a www.flibco.com oldalon előre megvásároljuk a jegyünket a charleroi reptértől, egyenesen Brugge-ig, vagy ha Brüsszelbe megyünk, akkor csak addig. Brugge-ig az út kb. 2 óra 15 perc, az ára pedig 17 Euro /út/fő.

Tavasszal mindenképp hajóznék a csatornákon és biciklit bérelnék, hogy jobban be tudjuk járni a várost. Mikor olvasok egy városról az interneten, általában mindig azt írják, hogy elég rá 1-2 nap, jelen esetben Brugge-re, de New Yorknál pl. azt olvastam, hogy elég 1 hét. Na, ezeket a tanácsokat szorozzuk fel bőven, mert nem elég! Nem vagyok múzeumba járós, se lassan sétálós fajta, de New Yorkban 1 hetet voltam és azt kell,  hogy mondjam, a negyedét ha láttam…vagy is hazudok, helikopterről végülis az egészet, de az még sem ugyanaz, mint bejárni az utcáit. Brugge-re is azt mondom, hogy ha kényelmesen, nem rohanva és mindent kipipálva szeretnénk megnézni, mint egy robot, hanem valósan, együtt mozogva a várossal, a hangulatunkkal, akkor 3- 4 nap is el tud menni vele. Tavasszal és nyáron biztosan csodálatosabb is, hiszen rengeteget számít a napsütés, a virágok és a 15 foknál melegebb hőmérséklet.
A csokoládékat ki ne felejtsük, mert valóban isteniek és rengeteg féle közül tudunk válogatni! Ha pedig francia hangulatban szeretnénk elfogyasztani a kávénkat, szívből ajánlom  a Ginger Bread nevű helyet. Hangulatos francia zene, finom kávéval, péksüteményekkel és gofrikkal.


Babák és anyák legfontosabb kiegészítője

A pelenka

Őszintén szólva, sosem foglalkoztam túlzottan ezzel a pelenkakérdéssel, általában a klasszikus drogériákban és áruházakban kapható típusokat vásároltam. Egy volt fontos, hogy az anyaga premium minőségű legyen, hogy Léna bőre biztosan biztonságos és bőrbarát termékkel találkozzon. Arra sem gondoltam , hogy  már nemcsak üzletekben van lehetőség pelenka vásárlásra, hanem online is, arra pedig végképp nem, hogy interneten is van lehetőségünk kiváló pelenkákhoz jutni. Lehetőségem nyílt tesztelni  Pufies márkát, ami Magyarországon a http://bit.ly/pufieshu oldalról szerezhető be.

Ami nekem, mint designe kedvelőnek nagyon szimpatikus volt, hogy mintásak a pelenkák. Sok féle mintában tudjuk megvásárolni őket, én eddig ilyet csak a mosható pelenkánál láttam és sajnáltam is, hogy az általános daraboknál nem található meg ez a stílus. Viszont tudjuk, csak a külsőségekből nem szabad következtetéseket levonni, de mindenképpen izgatottan vártam, hogy megérkezzen a rendelésem.  Amint megkaptam, már bontottam is ki, hogy megtapintsam milyen  a puhasága. A 2. benyomás is nagyon szimpatikus volt, puha, kellemes, lágy belső gondoskodik a baba bőréről. A külső anyaga sem kemény és nem tűnik kényelmetlennek. Ezután megkapta Léna is tesztelésre, aki szerintem semmit nem vett észre a váltásból, mert nem feszengett, nem akarta levenni, szemlátomást kényelmesen mozgott benne. Majd teltek az órák és vártam, hogy cserélésre kerüljön a sor. Léna sokat iszik, így sokat is pisil, általában 3-4 óra alatt megtelik a pelenkája. A Pufies-nál is így volt, viszont nem ázott át egyáltalán, nem húzta le a fenekét, nedves sem volt a bőre, ebből gondolva szépen beszívta a folyadékot a belső réteg. Mindenképpen elégedettséget ért el nálam ez a termék. Gyors és praktikus az is, hogy 2 nap alatt megérkezett a rendeléstől számítva, sokfélében tudok rendelni, ami kielégíti a szépérzékemet is. Egy hete használjuk és nem okozott semmi panaszt. Szívből ajánlom anyuka társaimnak. 🙂


Őszi kékség

Kislány korom óta a kék és a sárga színek voltak a kedvenceim. Kifejezetten emlékszem általános iskola 4. osztályosként fogalmazódott meg bennem, hogy a kék az egyik legszebb szín, a sárga pedig azért lett favorit, mert az első szerelmem egy focimeccs után azt mondta, a legszebb mosolyával és lágy hangjával: „nagyon szép vagy ebben a sárga pólóban!” Gondolhatjátok, hogy oda meg vissza voltam és minden 2. nap után az volt rajtam, anyu nem győzte folyton mosni. 🙂 Aztán az általános iskolás szerelem elmúlt, mi pedig felnőttünk és a sárga sosem nőtt a szívemhez igazán. Így igazából erre nem igazán érvényes a kedvenc szó, úgy hogy maradjunk csak a kéknél. 🙂

Amikor megláttam a Fashion Days kínálatában, azonnal tudtam, hogy szükségem van egy ilyen alapdarabra. Igen, alapdarab szót használok erre a kabátra. Változhat a divat ide-oda, lehet sláger a letisztultság, de mindhiába, ha tudom egy ruhadarabról, hogy az én vagyok. Oda vagyok az élénk színekért, a mintákért, a feltűnő kabátokért, amik remekül mutatnak egy farmer, fehér ing kombinációval. Számomra ezek a stílusok hóbortságot, életszeretetet, sziporkázást, egy kis bolondságot jelentenek. Annyi sok helyzetben kell komolynak lennünk, visszafogottnak, kell elnyomni a saját stílusunkat és sokszor személyiségünket is, ezektől a dolgoktól beszürkülünk nagyon hamar. Így mikor nem vagyok rákényszerülve, azonnal bele bújuk a vidámságot sugárzó cuccaimba. Kell a lelkemnek, a hangulatomnak, hogy feltöltődjön. Főleg igaz ez ősz végére, tél elejére, mikor begubózunk, nincs kedvünk sehova sem kimozdulni. Tudom, hogy ilyenkor sokat segítenek nekünk a különböző árnyalatok. A kékben benne van az életerő, úgy érzem tőle magam, hogy mindenre képes vagyok, harcolok az álmaimért és megküzdök az elém gördülő problémákkal is. Mint ha ilyenkor nem lenne lehetetlen!

A csipkés blúz szintén időtálló, hiszen mióta világ a világ, a csipke mindig a nőiesség, báj jelképe volt és lesz. Örök szerelem!
Egy hétköznapi farmert pompásan fel tudunk vele dobni. Viszont egy túlzóan feltünő cipővel nem szabad elrontanunk ezt az összképet, hiszen elveszítenénk a kellemes összhatást. Egy visszafogott fekete bokacsizma tökéletes választás őszre. A táskánál viszont nem bírtam magammal és bepróbáltam egy gyönyörű mintás, kék kézitáskát. Kíváncsi voltam, hogy fotón is tetszeni fog e, és azt kell hogy mondjam, igen. Nélküle is szép lenne ez az outfit, de nekem tetszik benne ez az extrémitás. 😉

És hogy kinek is áll jól a kék?!

Mindegyik évszak típusban megtalálható, de mindenhol más-más árnyalatban.
– Tél típusoknak a telített, élénk kék áll a legjobban, királykék néven is ismerjük ezt a színt. (Én a télbe tartozom, világos szem, világos bőr, világos haj)
– Ősznek a tört, mélykék, kevésbé élénk, meleg árnyalatú. (Rájuk a napszívta, őszi táj árnyalatai jellemzőek. Barna – vöröses haj, sárgásabb bőr, meleg barna vagy zöld szem. )
– Tavasznak a már szinte világító élénk, telített kék. (barackos arcszín, vöröses-aranyló szőke vagy barna haj, melegségtől sugárzó szem, érzékeny bőr)
– Nyárnak a hideg, nagyon világos, fakó kék a legjobb. (Hamvas szőke vagy barna haj, hűvös bőrszín, szem szürkéskék, szürkészöld, pasztel színű anyajegyek )

Fotó: Kollarik Ágnes

Ruhák: Fashion Days

Kabát: Zee Lane

Blúz: Guess

Táska: Furla

Nadrág: Vero Moda


Megunt ruhákból adományok

Tudjátok a munkámból kifolyólag és alapvetően az utca embereként is sokat hallom azt a mondatot, hogy inkább drága/luxus darabokat érdemes vásárolni és csak az tudja mi a stílus, aki ily módon öltözködik. Igyekszem folyamatosan azt közvetíteni a külvilág felé, hogy az élete mindenkinek különböző, más anyagi helyzetből, más családi háttérből jövünk, más-más iskolai végzettséggel és tulajdonságokkal rendelkezünk. Sokszor azt gondolom a szerencse is közrejátszik  a sorsok alakulásában, így mindig lesznek ellentétek. Szerintem sok esetben a luxus márka termékeit itthon inkább presztízs hajlamból vásárolják az emberek, mintsem logikus lépésként, a kevesebb néha több elvéből. Mondjuk ki: felvágásból.

Nekem is vannak kedvenc márkáim, amelyeket szívesen vásárolok, de legyen szó bármilyen ruhadarabról, mindennek van egy értéke a fejemben már a vásárlás előtt, és annál az értéknél nem megyek/nem tudok feljebb menni. Én pl. nagyon szeretek utazni. Mindig úgy gondolkodom egy vásárlásnál, hogy a kinézett termék árából kijönne -e egy fapados repülőjegy. Az emlékeket, élményeket sosem fogja tőlünk senki elvenni, de a tárgyak köddé válhatnak. Azt hiszem, ezt hívják elvnek.  Szeretném ezt is megmutatni a social media által, hogy nem mindig csak a drága üzletekből tudunk évekre kitartó és stílusos ruhákat/cipőket vásárolni, amiket nem mellesleg ugyanúgy meg is ununk 1-2 éven belül.

Pont a minap jutott eszembe, miközben felhúztam a bokacsizmám, hogy az egy 2014-es H&M-es műbőr darab. Lehetett kb. 6-7.000 Ft. Hihetetlen, de semmi baja, sem a sarkát nem kellett javítani, nincsen elkopva, sem betörve, pedig már ez a 3. ősz, amikor is viselem és akkor nem ez az egyetlen ilyen cipőm, legalább 3 őszi/téli cipőm van, amiket évek óta hordok és tökéletesen szolgálnak.

Az outfit-ben található nadrág és blézer szintén 3-4 éves darab, ugyanabban a turkálóban akadtam rájuk. A szövet blézerek idén nagyon nagy slágerek, de nem muszáj megvennünk a 10.000 Ft-osat vagy az annál is drágábbat. Szezonális divatú fazonoknál, színeknél, érdemes benézni turkálókba, mert kincsekre lehet bukkanni. A divat nem változik már nagyot évről évre (Szokták mondani: “nincs új a nap alatt” ), csak éppen minden szezonban hozzátesznek egy régihez,valami pluszt.

Szeretek öltözködni, szeretem a ruhákat, szeretek velük közvetíteni, megmutatni, ösztönözni és inspirálni. Ezek mellett viszont fontosnak tartom az ésszerűséget is, amit bevallok,  hogy sok esetben még nekem is tanulnom kell. Idén, ahogy benne vagyunk a költözésben, rengeteg ruhámtól váltam meg, szigorúan. Volt 1-2 zsák, ami szegény családokhoz került, és volt 1-2 zsák, amit eladásra szántam. Jó érzés volt segíteni a számomra megunt darabokkal, olyan családoknak, ahol az öltözködésre való költés, egy kényelmetlen rossz, mert a hónap végén nem az a legfontosabb, hogy mindenkinek új kabátja legyen.
Így szeretnélek Titeket is arra ösztönözni, hogy néha szortírozzatok, legyetek erősek és gondoljátok végig, mi az amit nem fogtok többet felvenni. Mik azok, amik rászoruló családokhoz kerülhetnek és mik azok, amit esetleg eladni szeretnétek. Nekem nagyon jó érzés volt, hogy segíthettem, és sokkal kevésbé sajnáltam megválni a ruháktól, cipőktől, mert tudtam, valakinek/valakiknek nagyon nagy örömöt szerzek ezekkel a ruhadarabokkal.

Azt gondolom, hogy ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom az életem, és hiszem azt, hogy a könnyebb sorsúaknak feladatuk kell hogy legyen, hogy segítsék a kevésbé szerencsés társaikat, mert sosem tudhatjuk mit hoz a holnap…

( Karácsony és a hideg közeledtével talán még inkább fontos, hogy gondoljunk a rászorultakra , hogy ne a fázásról szóljanak a napjaik. Természetesen segíthetünk anyagi hozzájárulással is, de tudom, hogy az ünnepeket előtt nem mindenki engedheti meg magának. Ilyenkor a megunt , meleg ruhák elajándékozása is legalább olyan nagy érték! Mi minden évben az ismerősi körben ajánlott családoknak segítünk, ahogy csak tudunk. Sajnos nem sok alapítványban hiszek, szeretem én elküldeni , vagy személyesen oda adni az ajándékokat, mert tudom, hogy akkor valóban ők kapják meg. )

Fotó: Kollarik Ágnes 

Nadrág és blézer: Háda

Csizma: H&M

Táska: Táskabutik

Kalap: Ázsia Center

Póló: Zenda


Szürke egyhangúság?!

Sokszor mondom, hogy a színes ruhák és öltözködés híve vagyok. Ennek fő oka, hogy hiszem, az árnyalatok hatással vannak a lelkünkre és a minden napjainkra. Viszont főleg tél közeledtével én is szívesen viselek szürkét és feketét. Kedvelem a szürke hideg hatását,  magabiztos tartását. Van benne valami titokzatosság, amitől még jobban vonz.

Ebben az összeállításban meg szeretném nektek mutatni, hogy a kevesebb színek, de nagyon hasonló árnyalatok, milyen jól mutatnak egymáson. Az őszt a színes falevelek mellett ezért is kedvelem, mert rétegesen, de még is kényelmesen lehet öltözködni. A kabátok, kalapok, kesztyűk mind-mind feldobják az összeállítást. Ilyenkor lehet a legjobban kísérletezni, tanulmányozni mely árnyalatok illenek össze vagy épp ellenkezőleg, taszítják egymást.
Szürkét szinte mindenki visel és mivel alapszín, azt gondoljuk, hogy mindenkinek jól is áll, de az igazság az, hogy  főleg a nyár és tél palettájában lelhető fel. Az ősz és tavasz aranyló tónusai mellett nem érvényesül úgy, mint a nyár és tél hidegebb árnyalatain, nekik inkább a bézs és az arany áll igazán jól. 

Szeretem a laza, utcai eleganciát. Egy elegáns nadrág egy oxford cipővel sikkes, angolos stílust kölcsönöz, amihez nagyon könnyen tudunk felsőt választani. Tökéletes egy farmerkabáttal, bőrdzsekivel, ballonkabáttal, pelerinnel vagy egy blézerrel is. Rajtunk múlik, hogy milyen hatást szeretnénk az outfit-ünkkel elérni, hova megyünk, milyen alkalomra öltözünk, és milyen stílust akarunk megmutatni. Ez a nadrág joker darabja lehet a szekrényünknek, hiszen magas sarkúval, balerinával, oxford cipővel, bokacsizmával, és ha bátrak vagyunk, még sportosabb cipővel is viselhető. A fazonja is örök divat. A szürkéhez nagyon könnyű kiegészítőt választani. Feldobhatjuk hasonló árnyalatú táskával de akár teljesen eltérővel is. Én szívesen viselem pinkkel, pirossal, de ha visszafogottabb stílust képviselek aznap, akkor kékkel, zölddel, szürkével.

Pelerin: Zara

Táska: Táskabutik

Nadrág: H&M

Felső: Zenda

Cipő: Zara