Úgy érzem egy ideje, hogy a social media mindig az olyan embereket kapja fel, akik szép képeket tudnak csinálni és mögöttük pedig áltartalom van. Vagyis olyan személyeket akarnak bemutatni követendő példaként, akik ártalmasak a mai fiatalok fejlődésének. Így szeretném kicsit a kezembe venni ezt és olyan embereket/nőket/anyákat bemutatni, akik valóban sokat tettek és sokat tesznek akár a társadalomért, akár a családjukért, akár másokért és ezzel megfelelő példát mutatnak a következő nemzedéknek.

Elsőként Szakonyi Eszterrel beszélgettem, aki megálmodta és megvalósította a Vintage Beauty -t.  Augusztus óta járok Eszterhez arckezelésre, nyugodtan állíthatom, hogy az egyik legjobb döntésem volt, az ember feltöltődve, egészséges termékekkel és szuper beszélgetésekkel távozik. Szeretném, ha ezt a csodát, amit Eszter megteremtett, mások is megismernék.

Olvassátok szeretettel:

 

  1. Honnan és mikor jött a gondolat, hogy egy saját kozmetikát szeretnél?

Egykor volt mesterem szerint “a kozmetika magányos műfaj”. Mindezeken túl, én magam sem vagyok kimondottan csapatjátékos, amennyiben az adott csapat véletlenszerűen verbuválódik össze.

Gyorsan világossá vált, hogy vagy egyedül csinálom, vagy magam válogatom össze a saját csapatomat. Először előbbi, majd utóbbi valósult meg.

      2.  Azonnal tudtad, hogy semmiféle mesterséges anyagot nem szeretnél a termékeidbe?

A gyógynövényekben, az olajokban lélek van, rezgés, gyógyhatás, energia, ahogy tetszik. 2013-ban megjelent, majd idén újra kiadott (Időtlen szépség c.) kozmetikatörténeti könyvem írásakor szembesültem azzal, hogy az elmúlt 2-3000 év kozmetikatörténeti gyakorlata jószerivel kizárólag nővényi, állati és ásványi anyagokra épült. A ma ismert több ezer lehetséges kozmetikai alapanyag nagyobb része az elmúlt 100 év vegyipari tevékenységének eredménye. Jelentős hányadáról nem tudhatjuk, hogy éveken-évtizedeken keresztül használva milyen tartós negatív hatást fejtenek ki az élő szervezetre. A magam részéről megpróbálnám ezt a kockázati faktort kizárni azzal, hogy egyszerűen kerülöm az alkalmazásukat. Ezt pedig csak úgy tudom megcselekedni, ha a szalonunkban használt és az otthoni alkalmazásra értékesített termékeket is magam-magunk állítjuk össze vegyészmérnökök bevonásával, majd a gyártáshoz szükséges komponenseket is mi magunk biztosítjuk saját beszerzés útján.

      3. Tudom, hogy nagyon hű vagy a termékek minőségi, természetes alapanyagból való előállításukhoz és ez egy nagyon nehéz folyamat ma itthon, sosem inogtál vagy ingattak meg a gyártók?

Cosmos elvek alapján gyártott Ecocert minősített bio termékeket gyártunk. Ez extrán nehéz vállalás, kozmetikai szektorban más nem gyárt rajtunk kívül ilyen szintű minősítésekkel.

Ennek során, időnként az ember találkozik a piac visszázsságaival, a gazdasági környezet bizonytalanságaival, a megváltozott munkaerőpiaci helyzettel, a kereskedelmi fegyelem, a szolgáltatási kultúra és a munkamorál hiányával, mindezeken túl, emberi gyengeségekkel, rosszindulattal, szkepticizmussal, érdektelenséggel, lustasággal. Naponta volna okom meginogni. De tulajdonképpen, ezekhez a nehezítésekhez is hozzá lehet idővel edződni. Azt hiszem, hogy egyre olajozottabban különböztetem meg a valódi problémákat, az átmeneti nehézségektől, továbbá egyre gyorsabban szagolom ki, ha közeledik a vész bármilyen fronton. A kezdők jóhiszeműsége is lassanként a múltté, amihez azért nagy segítséget jelent az a 10 év, amelyet “előző életemben” külkereskedőként a közép- és kelet-európai járműipari piacon töltöttem el.

    4.  4 gyermekes anyuka vagy, melyik volt nehezebb: felépíteni így egy céget vagy összeegyeztetni a már felépített cég és család mindennapjait?

A “challenge day” minden reggel újrakezdődik. El kell fogadni békés lélekkel, hogy soha semmi nincs készen. Illúzió ezt remélni. Nincs pillanat, amikor leülhetnék azzal, hogy “most mindent elvégeztem”. Mindig minden változásban van és az egyetlen feladat, az ehhez történő minél konfortosabb alkalmazkodás úgy, hogy általa mindannyian előrébb jussunk egy lépéssel. Ha ebbe beletörődünk, akkor már nem is olyan ijesztő a 4 gyerekes dolgozó anyuka szerepköre.

   5. Napi szinten részt veszel a munkafolyamatokban, te is tartasz kezeléseket, sosem gondoltál rá, hogy jó lenne már pihenni és kevesebb munkát vállalni?

Nagyon aktuális a kérdés. Hajas Lászlótól hallottam a minap egy közös színpadi fellépésünk alkalmával a remek mondatot, miszerint is “ha dolgozom, nem tudok pénzt keresni”. Egyre inkább így érzem magam is. Ha a kétkezi munkát végzem, akkor az irodai munka, a fejlesztések, a gyártások, az értékesítési folyamatok lelassulnak. Ezért, egyrészről folyamatosan próbálom redukálni a kétkezi munka mennyiségét, másrészről belátom, hogy teljesen mégsem léphetek hátra. Kell a közvetlen “feedback” a vendégek részéről a termékeink és a Nőintézeti szolgáltatásaink tekintetében. Hiteles forrásból kell tudnom, hogy hol vannak esetlegesen bizonytalan pontok, elakadások és persze az erősségek is.

  6. Mit gondolsz, mennyire nehéz ma egy nőnek nulláról felépítenie egy céget, szerinted mi kell hozzá?

Fanatizmus, hit, kiváncsiság, szilaj akarat, állóképesség, szellemi fürgeség, türelem, empátia, kiegyensúlyozott psziché, stabil párkapcsolat, humor, elvhűség, a fejlődés igénye, örök elégedetlenség. Sokáig tudnám még sorolni.

  7.  Voltak nehéz pillanatok, amikor úgy érezted, feladod?

Óh, hogyne. Olyankor nagy átéléssel vizionálom is, hogy valami egyészen mást csinálok, máshol. Fejben egy pillanatra el is engedem a dolgot. Ez a technika (amit egyébként Ranschburg Jenőtől tanultam) rövid időn belül földeli is az esetleges csömört és stresszt. Így hát másnap az ember “leporolja a gatyáját, megtörli az orrát” és megy tovább új tervekkel.

Jó néha eljátszani az elengedés gondolatával. Ez meggátolja, hogy görcsössé válj, vagy belemerevedj a szerepedbe. Amíg el tudod engedni, ha kell, addig képes vagy kellő lazasággal csinálni. És hát máshogyan nem nagyon érdemes.

   8. Hogy tudsz az időddel zsonglőrködni, főleg nyáron, mikor iskolai és óvodai szünet van?

Minden nap egy újratervezés. Megvannak a főbb határidők előre 3-4 hónappal, aztán ahogyan közelednek, úgy módosulnak is általában. Egy babysitter házaspár sokat segít nekünk a mindennapok szervezésében, gyakorlatilag pótnagyszülőkként vannak jelen az életünkben. 1 héten egyszer a vasalásban és a takarításban is van segítségem. Ezek az emberek már évek óta segítik a napjainkat és, hogy túléljünk. Nélkülük sehol nem tartanánk.

     9.  Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Minden része izgalmas. Hangulat kérdése, hogy épp mi tesz teljessé. Örülök egy új termék megszületésének, az első mintatégely kézbevételének, egy töltést adó női estnek a Nőintézetben, egy megoldhatatlannak tűnő bőrprobléma felszámolásának, egy szép csomagolási terv megszületésének. Mindegy mi az csak, alkotás legyen mögötte és hasznosság.