Emlékszem, 2014 decemberében döntöttünk úgy a párommal, hogy sok racionális dolgot mérlegelve és figyelembe véve, belevághatunk a családalapításba.

Azt gondolom, hogy sok munkával és kitartással, azon szerencsések közé sikerült kerülnünk, hogy nyugodt szívvel tudtuk azt mondani, minden adott, hogy belevágjunk a „gyerkőcprojektbe”. Ugyanis mindketten fontosnak tartottuk, hogy önálló keresettel/lakással rendelkezzünk, és szülői segítség nélkül is meg tudjunk állni a saját lábunkon. Tudom, hogy ezeket a mai világban nagyon nehéz megteremteni, és az emberek többségének mindenért meg kell küzdenie, s így voltunk ezzel mi is, viszont a felelősségteljes gondolkodást és döntést nem akartuk elhanyagolni, s a „semmibe” szülni gyereket a világra. Hála Istennek mindketten egyet értettünk abban, hogy egy gyermek vállalása óriási felelősség, és így kezeltük a fogantatás előtti és már utáni időszakot is.

Beleestünk abba a hibába, amibe szerintem sok más hasonló pár, s természetesnek vettük, sőt biztosak voltunk benne, hogy első alkalommal össze is jön a baba. Ennek talán az lehet az oka, szexuális életem kezdetén megtanultam, hogy a biztonságnál nincsen fontosabb tényező, és ez annyira beívódott a tudatomba, hogy azt gondoltam, ha ez egyszer kimarad, már azonnal anyuka is leszek, azonban nem így lett… sőt óriási csalódásként éltem meg, s egyből arra gondoltam, hogy biztosan rejtett betegségem van, vagy a legrosszabb, meddő vagyok. Szerencsére a környezetem megnyugtatott, hogy nincs semmi gond, nagyon kevés párnak jön össze elsőre, de így is ahogy telt múlt az idő, hónapról-hónapra elszomorodtam a negatív tesztek láttán. Azonban a 4. hónap végén döbbentem rá, hogy biztos nem segítem azzal a folyamat beteljesülését, ha időről-időre ezen stresszelek, így próbáltam magamat tudatosan meggyőzni arról, hogy az nem lenne jó, ha a szomorúság, a csalódottság és a kétségbeesés venné át a lelkemben/testemben az uralmat, így igyekeztem a lehető legkevesebbet foglalkozni a dologgal. Idővel ez olyan jól sikerült, hogy azt sem figyeltem, mikor van peteérésem, éltünk spontán és valahol mélyen bizakodtunk abban, hogy hamarosan szülők leszünk. S lássunk csodát, ezen szemléletváltás után kevesebb, mint két hónapon belül, meg is érkezett a pozitív eredmény! Így visszagondolva, az akkori szemléletemben, s az adott szituációban rengetegnek tűnt az a félév, de most már tudom, hogy ez természetes és feleslegesen aggódással nem lehet igazi eredményt elérni, így én a saját példámon okulva mindenkit arra bíztatnék, hogy fő a kitartás, a rossz gondolatok elűzése és a pozitív hozzáállás!

Sajnálom, hogy akkor nem találtam erre megfelelő segítséget az interneten, jól jött volna pár bíztató tanulmány, információ és segítség. Szerencsére a Richter úgy érezte, feladata segíteni a hozzám hasonló még nem anyukákat, és egy szuper kampányt hoztak létre, ami a Ragaszkodj hozzá! nevet kapta.
Ha régóta próbálkoztok Ti is, vagy csak szeretnétek többet megtudni a témáról, keressétek fel a kezdeményezés oldalát, ahol rengeteg hasznos információkat találtok a meddőség okairól és a megoldási lehetőségekről.