Sokszor nincs időm magamra, és itt ezalatt nem azt értem, hogy nem tudom kifesteni a körmeim, belőni a hajam (bár ez látszik az instagram fotóimon, ahol a képek 90%-án összefogott hajjal jelenek meg 🙂 )vagy feltenni az ünnepi sminkem, hogy Laci bácsi is megdicsérjen a kisboltban. Egyszerűen nem látom át a gondolataim, a terveim, az elképzelésem. Egy gyerkőccel is olyan zsivaj tud itt uralkodni, nem tudom milyen lehet,ahol esetleg több van mint egy. Minden család alaptartozéka a  zaj, (inkább hívjuk ordibálásnak) és ez a kisebb baj, de ha 3 percre elnézek, tuti Léna az életveszély küszöbén egyensúlyozik (teszem hozzá, baromi ügyesen és nem azért mondom ezt, mert elfogult vagyok 😛 😀 ). Jelenleg egy építkezés kellős közepén tartunk, ahol egy 4 szobás családi ház vár ránk, de addig 1,5 szobában kell a kis akrobatát leszerelni a radiátorról, tv-ről, kanapé tetejéről vagy épp mögüle. Pl. ma a fürdőkádban hagytam ott 5 mp-re, míg elmentem neki pizsamáért és gondolhatjátok, hogy nem az északnyugati szárnyig kellett mennem, ebben a 1,5 szobás lakásban nincs túl sok kifutó 🙂 . Épp túrom fel a szobát egyetlen pizsamáért, amikor gyerek futást hallok. Nagy horrorfilm nézős korszakomból(mikor még kevésbé voltam beszari) egyből bevillant, hogy tuti valami itt hagyott lélek használja a padlónkat játszóháznak (remek, apa meg pont  ilyenkor nincs itthon), amikor döbbenten látom, hogy az én „nyugodt” lányom szántja fel a fürdőszoba és nappali közötti részt, vizesen, mezítláb. Mondanám, hogy nagyon cuki volt, mert még közben viháncolt is, de mielőbb ezt megállapíthattam volna, a szervezetem nem tudta eldönteni, hogy agyvérzést vagy szívrohamot kapjon a látottaktól.

Az ilyen „unalmas” hétköznapokból jólesik néha kicsit kilépni pár órára, amikor egyedül lehetek magammal. Átgondolhatom a terveimet, meg azt, hogy mennyire van azoknak értelmük os és nemcsak a fáradtság játszik velem . Ilyenkor kimegyek valamelyik pilisi településre, amik végtelenségig kedves kis falvak és hagyom, hogy átjárjon a csend és nyugalom.  Ehhez tökéletes egy kis tó, ahol hétköznap nem igazán jár ember, nem zavar senki. Megihatom a kedvenc Landliebe joghurtom, összeírhatom a következő heti teendőim, lejegyzetelhetem az ötleteim és gondolataim. Ez egy fontos momentuma ennek a nyugodt időtöltésnek, mert mire hazaérek és benyitok az ajtón, azt is elfelejtem min járt az eszem egész nap. Na igen, némi tyúkésszel rendelkezem, ez születési rendellenesség nálam. (Mindig mondom, hogy remélem Léna az apja eszét örökli 😉 ) Az anyaság még inkább kihozta belőlem a szétszórtságot, én vagyok az, aki folyton mindent otthon hagy, általában pont azt, ami miatt el kell menni otthonról. Léna az egyetlen, akit még soha sehol nem felejtettem ott. Hát mondjuk nem is egy csendes alkat, tett is róla, hogy ne olvadjon bele a környezetbe.

Örülök, hogy van lehetőségem néha egyedül is lennem, de ez pont így jó. Októbertől kezdődik a bölcsi, már most tele vagyok parával, már-már kétségbeeséssel. De tudom, hogy ennek a kis izgő-mozgó 1,5 évesnek kell az újdonság, a gyerekek társasága, a közösség ereje (ezt valószínű elég hamar beszívom, mikor hozza haza a hülyeségeket 😀 ) és minden bizonnyal a fejlődésre is, mert az apát mondja, de az anyát az istenért sem 😛 . Ezt a posztot folytatom is október első hetében, de ha nagyon be leszek tojva, akkor már előtte héten teleírom az oldalam minden félő gondolatommal, hát ha segít egy őszinte terápia a lelkemnek. Aztán remélem, hogy minden ilyet eloszlatnak az ott töltött napok és hetek. Folyt.köv.! 😉

Fotó: Kollarik Ágnes

Póló: H&M

Nadrág: Zara

Papucs: Stradivarius

Táska: Parfois

Napszemüveg: Dolce&Gabbana

Óra: Thomas Sabo