Hónap: 2017 szeptember

Pillanatok az életünkből

Még várandós sem voltam, de ismerve magamat (aki utálja a felesleges szabályokat és idegesítik a kötelező, monoton törvények 🙂 ) tudtam, hogy semmit nem fogok röghöz kötni Léna nevelésénél és étkezésénél. Nem voltak elvárásaim, sem elképzeléseim, hogy majd mit hogyan fogunk csinálni. Gondoltam, majd rögtönzök.

Az elmúlt 27 év alatt megtanultam, hogy napról napra változunk, változik az élethez és pillanatokhoz fűzött gondolataink/szabályaink. Amitől 10 évvel ezelőtt frászt kaptam volna, ma ott laza vagyok, és pont így van ez fordítva is.  Nem akarom Őt tiltani pl. a  tv nézéstől, hiszen pont ezzel fogom elérni azt, hogy majd nagyon érdekelje a dolog. Mindenbe csempészek szabályokat természetesen én is, hiszen mindent még sem lehet megengedni, de igyekszem ezt igazságosan elosztani. Lehet mesét nézni, de csak módjával, reggel és este, lehet enni néha édességet és lehet tabletezni, engedem egyedül enni, engedem disznólkodni (sőt ezen még jókat is szórakozunk 🙂 ), engedem pacsálni, futkorászni, homokot enni, kavicsokat megnyalni, telefont felvenni, liftezni (pedig a földszinten lakunk 😀 ). Ezek mind hozzátartoznak a gyerekkorhoz és ahhoz, hogy majd laza, nyugodt felnőtt legyen belőle. Nem szeretném, ha komplexusai és megfelelési kényszerei lennének idegenek felé, csak mert a szociális közösség ezt várja el. Szeresse magát, az életét és törekedjen a belső elégedettségre/egyensúlyra. Anyukám mondott mindig egy nagyon fontos mondatot, ami alapján nevelem Lénát, mégpedig, hogy ha “Tiltva nevelsz, hazudni tanítasz!”.  Én nem szeretném, hogy a felesleges kötött szabályok miatt ne legyen majd velem őszinte a lányom. Szeretném, ha mindig bizalommal fordulna hozzám. Ne féljen önmaga lenni, merjen beszélni az ötleteiről, gondjairól, vágyairól.

Lazának tartom magam az étkezéseivel kapcsolatosan is, adok neki joghurtokat (imádja a Landliebe tejtermékeket, én meg sosem fosztanám meg tőle 😉 ) rudikat, sütiket és nemcsak BIO-t (természetesen mindig rendes, a főtt étkezések után) , mert tudom, hogy majd ha bekerül a közösségbe és olyannal találkozik, amivel addig otthon nem, majd sokkal jobban fogják foglalkoztatni, mint így. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nálunk egészségtelen életmód folyik, mert nem, csak azt gondolom meg kell találni az arany középutat mindig mindenben. A legfontosabb pedig ugyanez a nevelésnél is: megtanítani Lénának, hogy semmi sem csak fekete és fehér, mindig van lehetőség választani és mérlegelni, megtalálni a legjobb megoldást, ami mindenkinek jó.

Fotó: Kollarik Ágnes

Ruha: Zara


Változás

Nem vagyok egy paramami, sem egy ősmami. Azt gondolom,elég lazán kezelem Lénát (bár volt is időm gyakorolni 🙂 ). Mikor tavasszal eldöntöttük, hogy ősztől bölcsibe/családi napközibe visszük, annyira természetesnek tűnt. Mindent nagyon reálisan láttam. Tudtam, hogy szüksége van a közösségre, a gyerekek társaságára. Hiszek abban, hogy egy idő után többet segít a gyerekeknek, ha gyerekek között vannak. Léna egy nagyon kíváncsi kislány, minden érdekli, mindent ki akar próbálni, meg akar fogni, fel akar mászni, megütögetni, megenni és még reggeli sorolhatnám mi minden eszébe jut másodpercek leforgása alatt. Tudtam, hogy nem leszek neki elég egy idő után, mikor kiolvasunk minden könyvet 3x egy nap, megjárjuk a homokozót is minimum 2x (bár bevallom, a legkevésbé sem a kedvenc időtöltésem), 15x bemászik a kanapé mögé, ahonnan nekem kell kihúzni 15x , felkapaszkodik az ablakpárkányra és onnan ugrik a kanapéra, akkor egy idő után úgy érzem, mind a ketten kinőttük ezt a lakást. Én ruhaügyileg, ő pedig a játékokra használható lehetőségek tárházát.

Tavasszal a beiratkozásnál egy karakán, vagány kiscsajt vittem a bölcsibe, akinek könyörögni kellett, hogy végre elindulhassunk haza és hagyja hátra az újdonsült kisbarátját, Noelt. Lett is sírás az indulásból. Itt tudtam, hogy nem lesz nehéz dolgunk a beszoktatással. Teltek a napok, a hetek, eltelt a nyár egy pillanat alatt. Legutoljára gimiben éreztem ezt a felgyorsult idővel elrohanó nyarat. Mint ha nem is lett volna, tényleg hova tűnt?! Hiszen voltunk nyaralni és megannyi emléket gyűjtöttünk a pónifarmon, a dunaparton a balatonon, Máltán, most meg itt ülök és kapkodom a fejem, hogy nemcsak a nyár, de ez a 1,5 év is elsuhant. Léna pedig változott, közösségben kicsit visszahúzódóbb lett, felvette a megfigyelő pozíciót. Már nem annyira nyomulós és bátor, mint eddig. Persze szerencsére azért nem is betoji, de óvatosabb. Anyásabb lett sokkal, olyan kötődés alakult ki közöttünk, amire tavasszal még nem is gondoltam. Csak én vagyok jó neki, ha baj van, ha történik valami, hozzám bújik este és engem ölelget, én altathatom csak el. Pedig sokat van nagyszülőkkel, alszik is külön tőlünk és még is, szimbiózisban kezdtünk el létezni, ami természetesen a világ legjobb érzése és a legfélelmetesebb is egyben.

Itt az ősz, októberben pedig kezdjük a beszoktatást. A félelem minden terhét magamon cipelem, amitől egy anyuka félhet ebben az esetben. Új közösség, új közeg, új emberek és gyerekek. Honnan fogom tudni majd jó – e ez neki? Mivel fogok tudni neki segíteni, és nem elveszteni a világba és belém vetett bizalmát? Rettenetesen félek, hogy csalódik bennem és abban a biztonságos rendszerben, amiben eddig éltünk. Az agyam tudja, amit tavasszal tudott, hogy kell neki a közösség, kellenek neki új élmények, mert nem tudom már kielégíteni otthon minden kíváncsiságát, a szívem pedig fél, hogy ezekkel a dolgokkal a kis lelkébe beléphetnek a csalódások is, a bánatok, félelmek. Mára már azt beszéltük a bölcsis nénivel, hogy heti 3-4 napot viszem a délelőtti órákra, aztán pedig meglátjuk, ő hogyan igényli a továbbiakban. Egyelőre én ezzel nem rendszert szeretnék vinni az életébe feltétlen, hiszen szerencsére nem azért kell neki járnia, mert én dolgozni fogok napi 8 órában, hanem azért, hogy élmények és ezáltal fejlődések érjék a gyerekek mellett. Nem szeretnék kimaradni a napjaiból, a fejlődéseiből, az öröméből és leginkább a bánatából. Szeretnék támasza lenni mindig és megóvni a negatív dolgoktól. Tudom, hogy meg kell majd tanulnia megvédenie magát és kiállnia magáért, nem lehet anyámasszony katonája, de még is csak egy 1,5 éves kis törékeny rosszaság. 🙂 Remélem, könnyedén fogjuk venni az akadályokat. Könnyebben, mint egy közös sétát, ahol tuti az ellenkező irányba indul meg folyton, mint én. Amikor csak rágcsával vagy a kedvenc Landliebe-s joghurt italával tudom magam mellé csábítani és leültetni 3 mp-re, hogy aztán újult erővel folytathassa a nevetéssel egybekötött futkorászást. <3

Fotó: Kollarik Ágnes

Hajpánt: Kova’csovics


Egy különleges táska őszre (is)

“Egy Nő mindig Nő, akkor is, ha épp a fél lakást kell cipelnie magával. Mióta gyerekem van, tudom, hogy egy táska már nem csak rúzst, tollat, csecse határidőnaplót, pénztárcát és még ezernyi csábító dolgot rejt, sokkal inkább cumikat, három féle túlélőrágcsát, megcsócsált gyerekkönyveket, cumisüveget, minimum 2 csomag popsitörlőt, stb.
Gondolhatnánk, hogy ilyenkor a legpraktikusabb egy szuper (és óriási) pelenkázótáska (vagy inkább egy ikeás szatyor), amivel egyet is értettem a gyerek úgy egy-két hónapos koráig, aztán nem bírtam tovább, szépen visszaszivárogtak az életemben a szebbnél szebb női táskák. Lénus játék és túlélőkészletét pedig cipelem inkább három másikban. ” – részlet a facebook posztomból. 

Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne vegyem magamhoz a szebbnél szebb színekben pompázó darabokat, már szinte a táskához öltözöm és nem fordítva.  Persze ezt apának hiába mondom, ő csak egy dolgot hajtogat, hogy bármit vehetek magamnak, csak táskát és kalapot nem (jaj igen, a táskák mellett nagy szenvedélyem a kalap 🙂 )Természetesen mindig ez az a kettő, amiből folyton találok olyat, ami megdobogtatja a szívem. 🙂
Mióta Anyuka vagyok jobban preferálom a hátizsákokat, de azokból is az elegánsabb fazont, azok hétköznapokra nagyon praktikusak akár ott van Léna, akár nem. Vannak alkalmak, mikor Léna nélkül sikerül eljutnom 1-1 divateseményre vagy megbeszélésre, oda viszont szeretek a klasszikus kézitáskával érkezni. Szeretem kiemelni az összeállításom egy gyönyörű kiegészítővel. Az olasztáskának hála megtaláltam azt az üzletet, ahol szebbnél-szebb táskákat találok magamnak és nemcsak hogy szépek, praktikusak is nagyon. Rengeteg fazonból, stílusból, színből, alkalomhoz illően választhatunk kiegészítőket. Ezek mind minőségi bőrtáskák, amik biztosan nem 1 szezonos darabok. A minőségi bőrtáskák sosem olcsók, de ellenben tartósak és trendkövetők, mert egy klasszikus női táska mindig divat lesz. Én most egy fukszia színűt választottam, azért mert tudtam ősszel és télen az öltözékünk besötétül, ami egy természetes folyamat, viszont én nem szeretem a túl sötét szetteket, így tudtam egy ilyen élénk színű, élettel teli táskával bármilyen fekete-szürke, sötétkék outfit-et fel tudok dobni. Egy minimal gardróbba is csak joker darab lehet, hiszen a színe és a fazonja is örök és könnyen kombinálható, nem mellesleg remekül megtöri a fekete-fehér-szürke árnyalatokat.
Ha vágyunk 1 kis pluszra a szürke hétköznapokban, de még sem szeretnénk új ruhákat venni, esetleg stílustváltani, válasszunk hát táskában egy kicsit extrémebbet az eddigi megszokotthoz képest.  A legkönnyebben így tudunk kísérletezni a színekkel és stílusokkal!

Fotó: Kollarik Ágnes

Póló & nadrág: Zara

Blézer: Mohito

Cipő: Tommy Hilfiger

Táska: Olasztáska

Napszemüveg: Dolce&Gabbana


Nyugodt percek

Sokszor nincs időm magamra, és itt ezalatt nem azt értem, hogy nem tudom kifesteni a körmeim, belőni a hajam (bár ez látszik az instagram fotóimon, ahol a képek 90%-án összefogott hajjal jelenek meg 🙂 )vagy feltenni az ünnepi sminkem, hogy Laci bácsi is megdicsérjen a kisboltban. Egyszerűen nem látom át a gondolataim, a terveim, az elképzelésem. Egy gyerkőccel is olyan zsivaj tud itt uralkodni, nem tudom milyen lehet,ahol esetleg több van mint egy. Minden család alaptartozéka a  zaj, (inkább hívjuk ordibálásnak) és ez a kisebb baj, de ha 3 percre elnézek, tuti Léna az életveszély küszöbén egyensúlyozik (teszem hozzá, baromi ügyesen és nem azért mondom ezt, mert elfogult vagyok 😛 😀 ). Jelenleg egy építkezés kellős közepén tartunk, ahol egy 4 szobás családi ház vár ránk, de addig 1,5 szobában kell a kis akrobatát leszerelni a radiátorról, tv-ről, kanapé tetejéről vagy épp mögüle. Pl. ma a fürdőkádban hagytam ott 5 mp-re, míg elmentem neki pizsamáért és gondolhatjátok, hogy nem az északnyugati szárnyig kellett mennem, ebben a 1,5 szobás lakásban nincs túl sok kifutó 🙂 . Épp túrom fel a szobát egyetlen pizsamáért, amikor gyerek futást hallok. Nagy horrorfilm nézős korszakomból(mikor még kevésbé voltam beszari) egyből bevillant, hogy tuti valami itt hagyott lélek használja a padlónkat játszóháznak (remek, apa meg pont  ilyenkor nincs itthon), amikor döbbenten látom, hogy az én „nyugodt” lányom szántja fel a fürdőszoba és nappali közötti részt, vizesen, mezítláb. Mondanám, hogy nagyon cuki volt, mert még közben viháncolt is, de mielőbb ezt megállapíthattam volna, a szervezetem nem tudta eldönteni, hogy agyvérzést vagy szívrohamot kapjon a látottaktól.

Az ilyen „unalmas” hétköznapokból jólesik néha kicsit kilépni pár órára, amikor egyedül lehetek magammal. Átgondolhatom a terveimet, meg azt, hogy mennyire van azoknak értelmük os és nemcsak a fáradtság játszik velem . Ilyenkor kimegyek valamelyik pilisi településre, amik végtelenségig kedves kis falvak és hagyom, hogy átjárjon a csend és nyugalom.  Ehhez tökéletes egy kis tó, ahol hétköznap nem igazán jár ember, nem zavar senki. Megihatom a kedvenc Landliebe joghurtom, összeírhatom a következő heti teendőim, lejegyzetelhetem az ötleteim és gondolataim. Ez egy fontos momentuma ennek a nyugodt időtöltésnek, mert mire hazaérek és benyitok az ajtón, azt is elfelejtem min járt az eszem egész nap. Na igen, némi tyúkésszel rendelkezem, ez születési rendellenesség nálam. (Mindig mondom, hogy remélem Léna az apja eszét örökli 😉 ) Az anyaság még inkább kihozta belőlem a szétszórtságot, én vagyok az, aki folyton mindent otthon hagy, általában pont azt, ami miatt el kell menni otthonról. Léna az egyetlen, akit még soha sehol nem felejtettem ott. Hát mondjuk nem is egy csendes alkat, tett is róla, hogy ne olvadjon bele a környezetbe.

Örülök, hogy van lehetőségem néha egyedül is lennem, de ez pont így jó. Októbertől kezdődik a bölcsi, már most tele vagyok parával, már-már kétségbeeséssel. De tudom, hogy ennek a kis izgő-mozgó 1,5 évesnek kell az újdonság, a gyerekek társasága, a közösség ereje (ezt valószínű elég hamar beszívom, mikor hozza haza a hülyeségeket 😀 ) és minden bizonnyal a fejlődésre is, mert az apát mondja, de az anyát az istenért sem 😛 . Ezt a posztot folytatom is október első hetében, de ha nagyon be leszek tojva, akkor már előtte héten teleírom az oldalam minden félő gondolatommal, hát ha segít egy őszinte terápia a lelkemnek. Aztán remélem, hogy minden ilyet eloszlatnak az ott töltött napok és hetek. Folyt.köv.! 😉

Fotó: Kollarik Ágnes

Póló: H&M

Nadrág: Zara

Papucs: Stradivarius

Táska: Parfois

Napszemüveg: Dolce&Gabbana

Óra: Thomas Sabo