Időnként ellátogatunk vidékre, egyrészről, hogy találkozzunk Léna apai nagyszüleivel, másrészről, mert mindannyiunknak szüksége van egy kis feltöltődésre. Erre pedig kevés alkalmasabb hely van, mint a nagyszülők vidéki otthona. Ilyenkor csak kiülünk a kertbe, Lénus a csirkéket, nyuszikat és cicákat nézegeti újra és újra, én pedig szeretek ilyenkor kicsit elmélyülni a gondolataimban, rendezgetni a terveket a fejemben. Imádom nézni a kert színeit, hallgatni az állatokat, feltankolni mindenféle finomsággal, ami Nagyiék kertjében terem. Öröm nézni, ahogy ez a kis 1,5 éves kislány tágra nyílt szemekkel fedezi fel a világot, ahogy nevet a kutyaugatáson és a csirkéken. Minden olyan új és tiszta még neki.

Tudjátok, mennyire szeretem a színeket, engem ezek élénkítenek fel, hatással vannak a kedvemre, és ha színekkel veszem körül magam, sokkal könnyebben lendülök át a holtpontokon is. Éppen ezért minden levesz a lábamról, ami izgalmas, vibráló, élettel teli ,legyen az egy ilyen vidám ingruha, vagy épp a reggelt indító Landliebe joghurtunk. Szeretjük a tejtermékeket. Lénánál is szépen fokozatosan vezetem be és szerencsére nincs vele nehéz dolgom, mert imádja a tejbegrízeket, tejberizseket az ívó joghurtokat és mindent, amiben még ráadásként gyömölcs is van. Próbáljuk neki átadni azt az életszemléletet, amit még néha nekünk is tanulni kell: a nyugalmat, a harmóniát, a természet és állatok szeretetét, az egészséges étkezést és főleg azt, hogy merjen megkóstolni minden újdonságot, amivel kínáljuk. Az egészséges étkezés alatt én nem feltétlen azt értem, hogy soha semmi cukrosat nem kaphat, hanem azt, hogy mindent ehet, de mértékkel. Fontosnak tartom már korán megtanítani a mértékeletességre. Léna egy ízig-vérig bevelvaló kislány, mindenre kíváncsi, ami csak körülveszi, így nincsen nehéz dolgom.

Ezt a vidámságot és életszeretetet igyekszem apránként becsempészni Lénus ruhatárába is. Szeretném, ha idővel Ő is merne majd színeket és mintákat hordani és nem ijedne meg tőlük. Fontosnak tartom az önbizalom megtanítását, még ha vallom is, hogy nagyrészben örökölt tulajdonságról van szó. Ezért fontos a későbbiekben is, hogy merjen önmaga lenni, merjen úgy öltözködni, úgy élni, ahogy ő jónak látja és ahogy boldognak érzi magát. Addig is igyekszem Neki és Nektek is minél több összeállítást mutatni. Hisz csak azért, mert a szomszéd bácsin és szamarán, Jocin kívül nem találkozunk senkivel, még csaphatunk egy ilyen igazi csajos pikniket a kertben, nem? 🙂 🙂